Progreso

 2009.11.04. 02:33

2009.11.03. 6:45 pm

 

Még este 7 sincs, de már ágyban vagyok. Progreso-ban jártam ma. Ez volt az első alkalom, hogy kimehettem ebben a kikötőben. Hát igazából semmi extra, egy koszos kis halászfalu. A strand sem szép. Láthattam milyen az igazi Mexikó. Abból élnek igazából, hogy nincs messze néhány maja piramis. A hajó kiköt, az emberek felszállnak buszokra, aztán megnézik a maja emlékeket. Ennyi. Legközelebb én is inkább ezt választom, csak először meg akartam ismerni ezt a falut. Azért ha már a turizmusból élnek, igazán takaríthatnák az utcákat meg a tengerpartot. Na meg megtanulhatnának angolul – legalább az árusok.

 

Ildarral meg a Kseniyával mentem a strandra, elcipeltem a laptopomat is, hátha tudok valahol netezni. Szerintem ezen a vidéken még az Internetről sem hallottak. Mindegy, a nap sütött, ez volt a lényeg. Olyan király színem van már megint, mint amikor a Bahamákon voltam. A tengerbe nem mentem be, mert nagyon nagyok voltak a hullámok, erős szél volt egész nap.

 

Napoztunk 3 órát, aztán lecsekkoltunk, mégis mit lehet itt venni. Voltunk egy élelmiszerboltban venni egy kis édességet, de az annyira dzsuva volt, hogy az ÁNTSZ sírva fakadt volna. Teszteltünk egy piacot is, mert a Kseniya mindenféle trópusi gyümölcsöt kipróbál, de hát ott is akkora kosz volt, hogy el sem hinnétek. A gyerekmunka is elég népszerű, a strandon például láttunk egy 3-4 év körül kisgyereket, aki a 5-6 éves nővérével együtt nyakláncokat árult. Borzalom. Szociológusoknak ideális hely lenne terepszemlére.

 

Betévedtünk egy műszaki boltba is, mert mindenképp szükségem van hangszórókra. Láttunk egy tök retró külsejű iPod dokkolót, azonnal beleszerettem, de nem vettem meg, mert nagyon nagy és nem tudom hogyan tudnám majd hazavinni. Nem is volt drága, 190 dollár.

 

A Kseniya tényleg minden helyi kaját kipróbál, aztán vett egy zacskó cukorkát. Hazafelé a buszon megkóstoltunk, aztakurva de szar volt. Nem tudtuk kiköpni, mert nem volt nálunk zsepi, vagy szalvéta, vagy akármi. Halál volt komolyan. A külseje édes volt, belül meg csilipaprika volt. Innivaló sem volt nálunk, hogy utána gyorsan el tudjuk felejteni az ízét. Öklendeztünk össze-vissza, mire végre sikerült lenyelni.

 

Legközelebb 8-án leszek off, de az pont sea day lesz, szóval max. a deckre tudok felmenni napozni.

A bejegyzés trackback címe:

http://lillastar.blog.hu/api/trackback/id/tr261497542

Kommentek:

PKriszti 2009.11.08. 13:14:36

Lill nagyon jó a blogod, ezen a részen rengteget kacagtam. Tetszik ahogy írsz.

Ó, mielőtt elfelejteném, Vera és Barbi puszil :)

És tényleg ne add fel. Ha hazajössz egy hatalmas szendi bulival fogadunk :))

lillastar 2009.11.08. 20:47:59

szia Kriszti!!!

köszi a kommentet :)
én is puszilom őket :)
és ha legközelebb veletek bulizom, csak vizet iszom, az tuti :D